HR gyakornok (toborzás)

A Continental a világ egyik vezető technológiai vállalata, Magyarországon
hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai
központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van
jelen és a bérelt munkaerővel együtt közel nyolcezer munkavállalót
foglalkoztat.
Feladatok
AMIBEN A TE SEGÍTSÉGEDRE SZÁMÍTUNK:
> Kék galléros kollégák toborzásában
> Céges ajánlási rendszerünk üzemeltetésében
> Belsős álláspályázatok kezelésében
> Állásinterjúk szervezésében és koordinációjában
> Adminisztratív feladatok ellátásában
Elvárások
TE VAGY AZ IDEÁLIS JELÖLT, HA:
> Folyamatban lévő, nappali tagozatos tanulmányokat folytatsz
gazdasági, elsősorban emberi erőforrások szakon
> Egy héten ráérsz 20-25 órát dolgozni legalább 1 éven keresztül
> Magabiztosan beszéled az angol nyelvet
> Felhasználói szintű MS Office programismerettel rendelkezel
> Önállóan és csapatban is szívesen dolgozol
> Nyitott, kommunikatív és proaktív személyiség jellemez
Egyéb
AMIÉRT MEGÉRI NÁLUNK DOLGOZNI:
> A legkiválóbb kollégáinktól tanulhatod meg a szakma fortélyait,
fejlesztheted a már meglévő képességeidet
> Megismerkedhetsz egy gyártó cég mindennapjaival
> Dinamikus, fiatalos vállalati kultúrában, multinacionális környezetben
dolgozhatsz
> Folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítunk
Alapadatok
Helyszín:
Budapest 10. ker.
Munkaidő:
8:00-17:00
Heti Munkaidő:
20 - 30 óra
Szakterület:
HR, toborzás
Elvárt nyelvtudás:
magyar, angol
Bérezés:
2310 Ft/óra
Azonosító:
#26447
Ütemezés
Időtartam:
folyamatos
Munkakezdés:
Önéletrajzos jelentkezést követően
Oszd meg ismerőseiddel

Ahhoz, hogy jelentkezni tudj az állásra, előbb be kell jelentkezned.

BELÉPEK ÉS JELENTKEZEM

Nem vagy még tag? Regisztrálj itt egyszerűen!

Regisztráció után tudsz csatlakozni a MŰISZhez és jelentkezni a munkára.

Regisztráció

+36