ÉPÍTÉSZ TERVEZŐ GYAKORNOK BIM FÓKUSSZAL

A CÉH zRt-ben több mint 34 éve magasépítési- és hídtervezéssel, valamint projektmenedzsmenttel foglalkozunk. Szívesen és folyamatosan dolgozunk együtt mérnök diákokkal minden irodánkon. Kiemelten figyelünk a fiatalok fejlődésére szakmailag és probléma megoldó, kommunikációs készségeikben is; sokan idővel a csapat állandó tagjaivá válnak. Most meglévő csapatunk bővítésére építész diákokat keresünk BIM fókusszal, kiemelt projektjeinkre.
Tasks
- vezető és önálló építész mellett szerkesztői, modellezői és részfeladatok tervezésében való részvétel
- BIM manager útmutatása alapján BIM-es feladatok elvégzése
- nagyléptékű ipari projektekkel összefüggő feladatok
- a szakma komplex áttekintésében nyújtunk segítséget
- ennek részeként szakágak együttműködésére, tervezési projektmenedzsment működésre láthatsz rá
A tervezés 3D modellben, csapatmunkában történik.
Expectations
- legalább harmadik, negyedik évfolyamos építész hallgató
- stabil ArchiCAD használat
- a BIM rendszer alkalmazásában szerzett tapasztalat előnyt jelent, mert a Rád váró feladatokban kiemelten szükséges
- szintén előny, ha már szereztél szakmai tapasztalatot
- nálunk fontos a nyitottság és a fejlődési vágy
- és legalább heti 24 óra jelenlét.
Other
AMIT AJÁNLUNK
- szakmailag igényes és összetartó csapat
- kiváló fejlődési lehetőség
- közösségi programok
- kölcsönös elégedettség esetén további együttműködés.

Munkaidő: Hétköznap 8:00-17:00 között megbeszélés szerint, de legalább heti 24 órában.
Basic data
Location:
Budapest 11. ker.
Working time:
Hétköznap 08:00-17:00
Weekly Working Hours:
20 - 30 hours
Specialization:
Civil engineer, Architect, Other engineering tasks
Expected language skills:
Hungarian
Wage:
1960 ft/hour
Job ID:
#25586
Scheduling
Duration:
permanent labour
Start of work:
After an application with CV
Share with friends

To apply for the job, you must first log in.

I LOG IN AND APPLY

Not a member yet? Register here easily!

After registration you can join MŰISZ and apply for the job.

Registration

+36